MENÜ

 Csajoknak,Tini mamiknak,
 Fontos kérdések,
 Lényeges válaszok!
 

A Cigány gyilkos

 

 

Íme Bándy Kata cigány gyilkosa - "szexuális indíttatásból" ölt - börtönben kellett volna ülnie

 

Vasárnap a rendőrség őrizetbe vett egy 26 éves magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával - közölte hétfő reggel a Baranya megyei rendőrség. A férfi beismerő vallomást tett. Tegnap több helyi lap is azt írta, több személyt foghattak el.

A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást. A rendőrség hozzátette, sajtótájékoztatót is tartanak majd azt követően, hogy a bűncselekmény valamennyi körülménye tisztázódott.Frissítés 1: Vígan facebookozott a gyilkosság utánA Dunántúli Napló értesülése szerint a gyilkosságot beismerő férfi néhány hónapja érkezett Kiskunhalasról Pécsre, és munkanélküliként a Mohácsi út környékén csövezett barátnőjével együtt, aki a lap információi szerint prostituált. P. Lászlót már szombat éjjel elfogták egy erdős, bokros területen, ahol azóta próbált meg elbújni, hogy megtudta: szorul körülötte a hurok, írja a bama.hu.P. László DNS-minta alapján bukott le: büntetett előéletű lévén a rendőrség így gyorsan azonosítani tudta. Facebook-profilján lakhelyként a Kiskunhalas melletti Kelebia szerepel, és az is kiderül, hogy egy fia is van. A közösségi portálon még napokkal Bándy Kata megölése után, pénteken is aktív volt:
Frissítés 2: A Facebook-oldalára feltöltött képek alapján megállapíthatjuk: igen, ez a magyargyilkos is cigány, a neve Péntek László:

Ő sem hiába született...
 
 
 
És a cigány áldozata:

Kapcsolódó: Önnek voltak rasszista gondolatai a Bándy-gyilkosság kapcsán? - Voksolhat szavazásunkon!


Asztali nézet